Vezetői és sales tréningek

Profi vezetői tréning

Vezetői tréningek tapasztalt trénerekkel

“People leave managers, not companies” Örök érvényű megállapítás. Az elmúlt évek munkavállalói elvándorlása következtében egyetlen vezető sem engedheti meg magának, hogy egy kolléga is amiatt hagyja el a céget, mert nem bántak vele megfelelően.

Egy a munkavállalók körében végzett kutatás szerint a munkavállalók mindössze 13%-a elkötelezett a munkáltatója iránt, ugyanakkor a dolgozók 80%-a dolgozna több órát egy empatikus munkáltatónak. A válaszadók 42%- a szerint a cég vezetése nem támogatja a pozitív vállalati kultúra kialakítását. Ezek a számok is mind arról tanúskodnak, hogy a vezetői készségek minősége egy vállalat, vagy szervezeti egység “életét vagy halálát” jelentheti.

A tanult, felvett és nem hatékony vezetői eszközök nagyban erodálják a vezető – beosztott viszonyt, és hosszútávon törvényszerűen növekvő fluktuációhoz, az információ áramlás akadozásához és a bizalomvesztéshez vezet.

Multinacionális vállalatoknál eltöltött éveink és fejlesztő folyamataink során számos sikersztorit, vezetői önfejlődést de sok bukást is közelről figyelhettünk meg.

Vezetői programjaink hatékonyságát több modulból álló készségfejlesztő „tantermi” tréningek mellett implemetáló vezetői “On the job” tréninggel is növeljük, mivel a tudás a legmélyebben „éles” – életszerű helyzetekben épülhet be a vezető működésébe.

Programunkat minden esetben az adott helyzetet diagnosztizálva alakítjuk a megrendelői igényekre.

  • Minden újonnan kinevezett középvezetőnek, aki szeretné megismerni a csoportok működését.
  • Akik nem értik, hogy miért akadozik az információ áramlás a csapatán belül.
  • Akik szeretnék, elsajátítani a „walk the talk” attitűdjét.
  • Minden vezetőnek, aki szeretné hatékonyabbá tenni vezetői eszköztárát mások fejlesztése érdekében.
  • Aki szeretné megérteni a kollégái motivációit, és igényeit.
  • Aki szeretné vezetői karizmáját erősíteni.
  • A tréning résztvevői elsajátítják az egyes vezetési stílusok jellemzőit, és alkalmazhatóságuk lehetőségeit.
  • Megismerkednek a pozitív vezetői hatásgyakorlás lehetőségeivel.
  • Gyakorlatokon keresztül megtanulják kialakítani az eredményes vezetői attitűd megfelelő elegyét.
  • Megismerik a vezetői szerepeket, és gyakorlásuk kihívásait.
  • A tréning során résztvevők elsajátítják a nézőpontváltást, képesekké válnak nemcsak meghallgatni, hanem meg is érteni a másik fél gondolatait, érzéseit.
  • Vezetőként megtanulják a coaching szemlélet alapjait, a kollégák támogatásának módszereit.
  • A vezetők képesek lesznek az adott kollégához legmegfelelőbb vezetői stílust kiválasztani
  • Megértik, hogy miből táplálkozik a munkavállalók motivációja, és hogy hogyan lehet azt fenntartani.
  • Jártasságot szereznek a kollégáknak megfelelően motiváló tárgyi és emberi környezet kialakításában.
  • Vezetői önazonosság és önismeret
  • Az EQ szerepe a vezetői működésben
  • Döntéshozatal és vezetői stílusok
  • Coaching szemlélet a vezetésben
  • Visszajelzési kultúra
  • Delegálás
  • Tekintélyalapú vezetés Vs. hatalom nélküli hatásgyakorlás
  • Vezetői kommunikáció – jelenlét
  • A vezető motivációs képessége

HAJNAL ANDRÁS                

Ügyvezető Partner, Tréner, Coach

andras.hajnal@shconsulteam.hu

+36-30-515-7982